A település első említése 1358-ból való: Vinqurna, 1558-ban: Wyndurna Lak. A Vindornya-patak mentén épült egykori Lak-ról, azaz udvarházról kapta a nevét. A XV. századtól a Hertelendy család birtoka, bár a XVI. században kisebb nemesi famíliák is megjelentek földesúrként. A községet a törökök nagymérvű pusztításai érintették a legsúlyosabban. 1555-ben elpusztítják és ettől kezdve az egész szántói járással hódolt a töröknek, 1564-től pedig alávetett. 1584-ben a törököktől féltében hagyta el népe, és vált pusztává. A kevés XVII. századi forrás szerint ekkor leginkább lakott, s csak a század vége felé néptelenedett el ismét. 1720-ban veszik fel újra, most már mint puszta nemesi falut, amelynek nemesi földjeit szabad menetelű zsellérek művelik. A XVIII. századra tiszta kuriális faluvá vált, azaz földjei teljesen nemesi földek lettek, melyeknek legnagyobb részét a Hertelendy-, majd a század végén a Festetics család birtokolta.
A kistelepülés legnagyobb "kincse" a Hertelendy kúria. A Hertelendy család ősi fészke Zala vármegye. A család ős elei - okmányokkal bizonyíthatóan - már 1524-ben királyi adományként birtokolták Vindornyát, illetve Pusztalakot. Tagjai többnyire a közigazgatásban Zala vármegye alispánjai voltak a múlt század első negyedében. Többek között az Ö síremlékük is ott díszlik a vindornyalaki temetőben. A Hertelendy kúriát 1780 körül építtette a család a Vindornya-patak menti dombra. Az épület, melyet az Önkormányzat 1992-2002 között felújított, provinciális, magyar jellegű késő barokk stílusjegyeket visel magán. Jelenleg közösségi ház, melyben tanácskozótermek és 2 db 3-3 fős vendégszoba van. Idilli hely pihenésre.
A falu templomát 1780 körül építették, melyet Hertelendy Gáspár püspök építtetett át klasszicista stílusúvá. A templomban barokk orgona található, falait szekkók díszítik.
A településen díszes, 1900-as években épült polgári házak találhatók. Az Önkormányzat az egykori 1830-as években épült, volt zsellérházból faluházat alakított ki, berendezése a településen összegyűjtött népi tárgyakból van. A településre jellemző művészeti értékek a homokkőből faragott kőkeresztek. A Kovácsi hegy déli oldalán, a község felett emelkedő Hollókő szikláról az alant elterülő Vindornya-medencére és a Zalai-dombságra nyílik nagyszerű kilátás. A zalaszentgróti hegyközséghez tartozó szőlőhegy, mint bortermelő vidék, híres az itt termelt borairól. A település lakossága 1857-ben volt a legmagasabb (486 fő) mára 100 fős kistelepülés. Mindazonáltal a Balaton közelsége lehetőséget biztosított a falusi turizmus meghonosodására, a település része a kiemelt balatoni üdülőkörzetnek. A községben kiépültek a közművek : villany, víz szennyvíz, gáz.
